2013. nov 24.

PHWTCC - Misano

írta: ZoCi Racing
PHWTCC - Misano

ph06_1385328321.jpg_550x309

Majd 2 héttel ezelőtt egy PHWTCC futamra voltunk meghívva, mint Safety Car pilóta.
Akkor megtetszett, a kocsik, a pilóták a hangulat, a feeling.
Ekkor elhatároztuk, hogy a maradék 4 futamra mi is jeletkezünk.
Meg is tettük, kitöltöttük a jelentkezéshez szükséges formokat, illetve meg is vásároltuk az autónkat.

A választás egy Honda Civic-re esett. Eddig mindig csak BMW és hátsó kerék volt a fő szempont,
most viszont valami  újban gondolkodtunk. Az autó formája nagyon felkeltette az érdeklődésünket,
rögtön a műhelyben nekiálltunk szétszedni, becsövezni illetve matricázni.
A dizájnon sokat nem gondolkodtunk,
maradtunk a "magyar" narancs fekete híres szín kombináció mellett.

Soron következő pálya Misano volt, ami Olaszországban található.
Számunka nem volt ismeretlen a pálya, hiszen már többször jártunk itt.
Néhány teszt kör után már csak 2,5mp-re voltunk lemaradva az elsőtől.

Időmérőn próbáltunk mindent megtenni azért, hogy gyorsoljuk, de sajnos nem sikerült.
Be kellett érnünk a 11. pozícióval.
WarmUpon már csak a versenyre koncentráltunk, összeszedtük a gondolatainkat,
minden erőnket, hogy jól zárjuk a hétvégét.
ph04_1385328212.jpg_550x330
1. Rajt. Hát itt akadt némi nehézség az indulással, így visszaestünk egy kicsit, de belehúztunk.
Koccantunk Atissal, lecsúszunk, megcsúsztunk, túlcsúsztunk.
De nem adtuk fel, rákapcsoltunk és hajtottunk, mint a mérgezett egér.
ph00_1385328283.jpg_550x330
Ekkor sikerült Nimroad-ra rátalálnunk. Legalább 6-8 körön keresztül püfföltük egymást.
Nagyjából 0,5-1mp-n belül kerülgettük egymást.
Aztán egy hirtelen féktávot követően sikerült becsúszni mellé, ekkor sikerült jobban megszökni előle.
Így a kockás zászló a 8. helyen intett le minket.
ph03_1385328225.jpg_550x330
A csapat nagyon sikerült, hiszen egy iszonyat jó csatázást követően mondhatni kisebb karcolásokkal behoztuk az autót. 15 perc pihenő, ekkor kicsit relaxálunk, felkészülünk.

ph05_1385328308.jpg_550x330
2. Rajt. Itt sikerült egy jó rajtot szerezni, bár itt sikerült egy kis csetepatéba is bekerülni.
Sajnos a bemelegítő körön nem sikerült a hátsó kereketet felmelegíteni,
így 1-2 helyen driftelni is sikerült a Hondával.
ph01_1385328244.jpg_550x330

Sajnos a 2. kanyarban előttünk baleset történt, mi így vesztettünk pár pozíciót, üsse kavics,
nem történt bajunk, megyünk tovább. Dzsaver, Nimroad és a többiek társaságával is sikerült néhány métert megtenni, aztán csak tovább karikáztunk, a végére pedig Cappy-t sikerült utolérnünk.
De már megelőzni nem tudtuk. Így a 9. helyen értünk célba.

Összességben nagyon jól éreztük magunkat, hiszen jó futamok voltak,
jó környezet, jó hangulat volt végig a pályán.
Köszönjük a PHWTCC-nek a szervezést és a lehetőséget.

Szólj hozzá

vasárnap Racing Weekend Team ZoCi rFactor Extreme M4DM3N hungarokamion hungarokamion.hu phwtcc