2014. már 02.

RSB 2. futam, ahogy Én láttam...

írta: ZoCi Racing
RSB 2. futam, ahogy Én láttam...

Sajnos az első futam beszámolója lemaradt, elnézést, elnézést..porszem került a gépezetbe, majd azt is pótoljuk.
Március 1-én megérkeztünk az RSB soron következő 2. versenyére, ami  Sajókaza – Felsőnyárád, Felsőnyárád – Sajókaza szakaszon zajlott.
Sokat nem tudtunk tesztelni, sajnos a sok sok adminisztráció illetve egyéb elfoglaltság miatt, persze ez csak kifogás.

blog_2.png

Szóval itt volt már mindenki, aki számít, sajnos az egyetlen ellenfelünk Tratyik Miki nem tudott eljönni, így hiába is mentünk volna időre, nem lett volna értelme. 

Verseny kiírása alapján összesen majd 30km-t kellett megtenni.
Gyorsasági szakaszok száma: 6
Gyorsasági szakaszok teljes hossza: 29,4 km
I. Speciálszakasz: (Gy1,3,5): Sajókaza – Felsőnyárád (4,9 km)
II. Speciálszakasz: (Gy2,4,6): Felsőnyárád – Sajókaza (4,9 km)

Nevezés most sem volt karcsú. Számok szerint 47 nevező páros jelentkezett, ami verseny végére 37 versenyzőpárosra szűkült. 

Számunkra az 1-3-5 gyorsasági szakasz volt ismerős korábbról, a 2-4-6 szakasz lutrira ment, hisz tesztre esélyünk sem volt, így tudatlanul indultunk neki a pályának.

A rajtszámunk 44-es volt, így a mezőny végén rajtoltunk mondhatni utolsóként. Előttünk sok szép színes autó, Lada, Lada, Lada ja és Lada. Mögöttünk csak a záró autó volt, meglepően az is Lada volt. (Kampi volt a széfti kár drájver :) )
blog_1.png

Az első 2 szakaszon sikerült megforogni, köszönhetően a csúszósabb szappanos víznek, elcukroztunk oda-vissza egy-egy kanyart. De hasonló időt autóztunk, egész pontosan Gy1 : 03:25,340  Gy2: 03:25,253

3. gyorsaságin elég jó tempót sikerült autózni, 03:12,877 idővel, az elsőé aki egy Evo IX-t hajtott pedig 02:25,060. Nem vagyunk nagyon lemaradva. Előre Béláim!...

Féltáv után a 4. gyorson egy nagyot hibáztunk. 5. telivel  érkeztünk egy lassítóhoz, amit szépen sikerült kikerülni, majd egy bal kanyarból jobb tőre tettük a Wartburgot, ami kicsit megcsúszott így balra lecsúsztunk a pályáról, egy susnyásban kötöttünk ki.blog_5.png

 

Letörtek a szélesítések, a lökhárítók. Szerencsére a motor és a futómű nem sérült, így nézők segítségével sikerült az útra vergődnünk. Célba érve csodálkoztunk, hogy az időnk nem is olyan vészes 04:29,719. Épp 2percet kaptunk az első helyen álló EVO-tól :)

blog_3.png

Szervizben a srácok összerakták a Wartburgot, így sikerült az 5. gyorson rajthoz állni. Olyannyira sikerült rendbe tenni az öreglányt, hogy az 5. szakaszt hiba nélkül végighajtottuk így 03:12,157-s idővel értünk célba .
A pole 02:24,555 időhöz képest egész tűrhető volt.  Az utolsó gyorson adtunk a nézőknek egy kis ízelítőt a pályáról Sok sok port, egy kis murvával vegyítve.

blog_6.png

 

Az időnk így sem maradt el sokkal az eddigi legjobbtól, 03:20,217 lett.
Kár, hogy nem tudtuk az összes szakaszt hiba nélkül teljesíteni.
Összességében hiába is voltunk JÓK! mi, sőt Kurvajók!
Így is sajnos csak a 31. hely lett a miénk.

 blog_4.png

Nagyon jó verseny volt, bár a pokolba kívántam a szakaszokat, mivel sem tesztelni, sem beállítani nem tudtuk az autót. Szervezőknek köszönjük a lehetőséget, a szervezést. A versenyzőknek pedig gratulálunk, és sok sikert a továbbiakra!
Pakolunk össze, indulunk tovább, nemsokára Fáraó Rally, illetve egy új túraautó bajnokságra is készülnünk kell.
További Sportosat! :)

Szólj hozzá

VFTS Weekend ZoCi rFactor Minden ami miskolc hungarokamion rallyfactor