2014. okt 26.

RBR - Hirmorzsák.

írta: ZoCi Racing
RBR - Hirmorzsák.

Folytatódik a Rallye Örület.


 -- TGS Kupa --

Megrendezésre került a IX. TGS kupa, ahol a Ladát zúztuk továbbra is.
Valahogy most nem volt szerencsénk. 
9 szakaszból álló versenyen 3 szakaszt kellett teljesíteni aszfalton, murván és hóban.
Szerencsére SR azaz SuperRallyra nem került sor valamint személyi sérülés sem történt.
Viszont a szervizes fiuknak igen csak kalapálni kellett az orosz csodamasínát.
Összesítésben a verseny végén kullogtunk, a kategóriában sem tudtunk előre jutni, viszont a jelenlegi állás.
3 versenyt hagytunk ki eddig, így:

R2 kategóriában a 7. helyen állunk. (A IX. forduló pontjai nélkül)
RWD kategóriában pedig az I. helyen.

 

 -- ERC 2014 --

ERC 2014 bajnokságban sem állunk túl rosszul a Fiestával.
6 forduló zajlott le eddig, jelenleg a bajnokság 3. helyén állunk.
Előttünk Ivo Ellik 10 ponttal valamint a SimiVideó atyja Dancs András 11 ponttal.
Mögöttünk a Benny Motorsport versenyzője Benkő Sándor,
aki elszántan és egyre gyorsabban jön mögöttünk.
Vigyázni kell rá.
Még nincs veszve semmi, hiszen 5 forduló még hátra van.
Így bízunk abban, hogy sikertörténettel zárjuk a 2014-es évet. Ahol ZoCi ERC bajnok lett.
Nyilván ez egy álom, de mint tudjuk, az álmok valóra válnak. 

Szólj hozzá

2107 Lada ZoCi Fiesta RBR ERC Benny