RBR - TGS Rally kupa 2014
Richard Burns Rally - TGS kupa végéhez értünk.
12 versenyből álló bajnokság sok szép és kevésbé szép emléket okozott nekünk.
A rendezvény lebonyolításával nem volt soha probléma. Maximálisan elégedettek vagyunk a szervezőkkel és a szervezéssel.
Pályák kiválasztása is abszolút megfelelő volt. Helyenként szűk, fákkal tarkított erdős pálya, helyenként motort és embert nem kímélő centizős "még elfér" bozótokkal volt megtűzdelve. Sokszor szorítottam a fenekemet, fogamat, remélve nem csúszunk neki fának, nem esünk a szakadékba és hogy néző nem lesz a kocsi alatt.
Sajnos 5.000 verseny km alatti csoportban tudtunk csak indulni, egy H. csoportos Lada 2107-el.
Technikai problémák miatt néhány futamot ( 1. és 4. fordulót) ki kellett hagyni, emiatt a dobogót sajnos el is buktuk, bár az utolsó forduló ma este ér véget. A p
ontok számolása 1-2 napot még várat magára. Így végeredményt nem tudunk teljes egészében.
Ha 2015-ben is lesz TGS kupa (miért ne lenne?) mindenképpen részt veszünk rajta, hiszen egy jó közösség, jó szervező brigádnál versenyezve, kellemes hangulatban lehet igazán versenyben az ember.
Eredményeink az alábbiak szerint alakultak.
RWD. Kategória
1. -
2. I. hely
3. I. hely
4. -
5. I. hely
6. I. hely
7. I. hely
8. I. hely
9. II. hely
10. II.hely
11. II.hely
12. II.hely
Bízunk benne, hogy mindenki megtalálta a legjobb ellenfelét, izgalmas kihívásokat tudott teljesíteni.
Remélhetőleg a következőre már újabb technikás pályákat kapunk, illetve a ZoCi Racing új versenyautót tudhat majd rajthoz állítani a versenyeken.
Még egyszer köszönjük a szervezőknek, támogatóknak illetve a versenyzőknek :)