2013. már 25.

Kici Kínaji Öröm

írta: ZoCi Racing
Kici Kínaji Öröm

00_1364201084.jpg_500x326

Megérkeztünk Shanghai-ba, ahol az FRC utolsó előtti futamán vettünk részt.
Sok reményt nem fűztünk a pályához, nyújtott kanyarok, hosszú egyenesek, ez nem kedvez az elsőkerék hajtásúaknak. Mint ahogy reméltük is csak keringtünk mint Stallone a ringben, nem találtuk a beállítást, nem feküdt a pálya, így utolsók lettünk az időmérőn.
01_1364201073.jpg_500x281

Race 1-ben az utolsó helyről némi adok-kapok után a mezőny közepén hajtottuk a vasat, többször elnéztük a féktávot illetve a kanyargós részeken a kanyaríveket. Végül a 7. helyen értünk célba.

Némi pihenés és következett a Race2, ahol az utcsó helyről rajtoltunk el. Több kisebb afférunk volt Lukács Ádámmal, Rapai Zolival, Temesvári Csabival és az FRC mindenhatójával is azaz Bauer Krisszel. Több kisebbnagyobb karc van az autón, 1-2 horpadás, de a Seat még mindig megy, sőt szárnyal! Csak úgy faltuk a km-eket és a versenyzőket. 6., 5., 3., végül 2. helyen pirítunk a Seattal.
02_1364201056.jpg_500x294
Hát hogy is van ez? Hisz utolsó helyről indultunk. Eszméletlen érzés volt, ahogy a Seat minden méterrel gyorsabb lett. De valamit valamiért alapon a tapadás alábbhagyott. 50-100m-rel korábban kellett féktávot kezdeni.
Sajnos Kőszegi Szabit nem tudtuk beérni, talán ha 2-3 körrel több van, bár a gumik már így se nagyon bírták a megterhelést.
Izgalmas verseny volt ezen a kacskaringós pályán. Összességében egy 7. és egy 2. helyet hoztunk haza. Így a bajnokság 13. helyén állunk 3 indulással. Ha lehetőség lett volna többször indulni, talán az elsők között lennénk.


Az FRC szokás szerint a fair play illetve a jó hangulat jegyében kísérte végig a versenyt. Köszönet érte! :)

Szólj hozzá

vasárnap Racing WTCC Weekend Team FRC ZoCi Seat Leon rFactor