2013. júl 07.

Suzuki KAISER Ózd Rally

írta: ZoCi Racing
Suzuki KAISER Ózd Rally

ozd_rally_cikk_1373187082.png_325x150

2013.06.28, pénteken reggel rögtönzött ZoCi Racing meeting volt,
ahol megbeszéltük a következőkben zajló fontos eseményeket.
A FoolRacing illetve a rallyFactor volt a fő szempont. Némi egyeztetés után értesítést kaptunk,
hogy lehet nevezni a SUZUKI Kaiser ÓZD Rally-ra, ezt nem állt szándékunkban kihagyni,
így fénysebességgel töltöttük ki a regisztrációs felületet. 5-7 percel később már a nevünk a listán volt.
Júli 3-án sikerült mindkét autót felpakolni a kamionra, majd az éjszaka folyamán el is indultunk Királdra,
az első gyors színhelyére.
ozd7_1373186984.jpg_550x221
Csütörtök javarészt pihenéssel, és a szervízsátor építésével, a rajtszámok felragasztásával valamint az új és a már ismert arcok beszélgetésével telt.
Itt említeném meg, hogy sajnos sem Wizner Dani, sem Kaiser Mike BMW-st nem találtuk sehol,
pedig rájuk számítottunk a legjobban.
Másik nagy kedvencünk Fuchs Gábor viszont jelen volt a gyönyörű E30-al :)
Pénteken sikerült felírni az itinert, ebből Laca készített egy videót is.

 

A verseny távja 43,5 km volt, ami 6 gyorsasági szakaszból állt.
Gy 1-3-5 : Királd - Ózd 7km
Gy 2-4-6 : Ózd - Sáta 7,5km

Szombat 17:00, óramű pontossággal elrajtolt a mezőny.
ZoCi 3.-ként rajtolt el az első gyorson.
ozd6_1373186802.jpg_577x311
Szépen terelte a 300lovas BMW-t,
de sajnos a vasúti átjárónál lévő lassító nem úgy adta ki a kanyart, ahogy azt elgondolta.
Sebaj, nyomta a lelkét a bömösnek, így az 1 gyorson lévő ideje 3:36:075.
Aggodalomra semmi ok, behoztuk az autót, nagyobb baj nélkül.

ozd5_1373186882.jpg_577x311


A 2. gyorson, mondhatjuk hiba nélkül végig repesztettünk, ami az időnkön meg is látszik.
3:20.:725! Itt pihentünk egy kicsit, mindenkinek sikerült kicsit hűsölni,
ugyanis hiába volt kint kellemes 27°C bent sajnos ennek a duplája volt.
3. gyoson is hiba nélkül végigmentünk, hihetetlen, de hiba nélkül, ami az időn is meglátszott,
3:31:560- ami szinte 5mp-s javulás az 1 gyorshoz képest!
4.gyors hasonlóan a 2. gyorshoz itt annyiban tért el,
hogy a vasuti átjáró előtti lassítóba mintha picit lassabban érkeztünk volna meg.
Így picivel több időt töltöttünk a pályán.
ozd2_1373186828.jpg_577x311
Egészen pontosan 3:22:966 Ez nagyjából +2mp. Sebaj, kurvagyorsak vagyunk!Vagyis azt gondoltuk, de kiábrándultunk, mert ifj. Kiss Gábor nagyon kente az E30-at.
ozd3_1373186867.jpg_577x311
Az 5. gyorson hibáztunk. Szintén a vasuti átjárónál lévő lassító lett benézve, így jópár mp lett a pályán hagyva.
Ez az időnkön is meglátszódott. 3:35:325 Az utolsó gyorson kis technikai hiba is mellénk szegődött.
Kiugrott a sebességből a váltó. Emiatt picit lassultunk, de hiába is próbáltunk meg gyorsítani, sajnos az idő megelőzött minket, így csak 3:26:791 lett a mi időnk.
ozd1_1373186927.jpg_577x311
Rajtunk kívül számos Hondás és Ladás, Micus indult a versenyen,
nagyobb balesetről egyenlőre nem hallottunk, reméljük mindenki épségben hazaért!
Hihetetlenül jó verseny volt, élveztem minden percét, még a várakozásét is!
Minden elismerésünk a szervezőké!
Köszönjük a részvételi lehetőséget, a profi szervezést,
valamint midnen versenyzőnek a hangulatos szombati napot!

Köszönjük támogatóinknak a bizalmat!
Hellenergy.hu, Hungarokamion.hu, MindenAmiMiskolc.hu

Szólj hozzá

Racing Weekend Team ZoCi rFactor M4DM3N Minden ami miskolc hungarokamion hungarokamion.hu