2013. ápr 04.

I. Magyar Historic Bajnokság. Győzelem!

írta: ZoCi Racing
I. Magyar Historic Bajnokság. Győzelem!

blog_3_1365081538.jpg_600x245

A hét elején részt vettünk az első Magyar Historic Bajnokságban. Persze csakis Ladával. A kamionba bepakoltunk mindent, pótalkatrészek, kaja, pia.


7 szakaszból állt a rendezvény, főként murvás és aszfaltos helyszineken. Nekünk mindkettő kedvező volt. Hátsó kerék hajtás mindörökké! Szóval az első szakaszon igyekeztünk vigyázni az autóra bár 1-2x sikerült kicsit drifesre venni a figurát. Dimbes dombos helyeken toltuk a Ladának, végül az 5. helyen értünk célba.

blog_1_1_1365081500.jpg_600x245


2. szakaszon kicsit jobban engedtük a csúszásokat, jónéhány necces eset szem illetve fül tanúi lehettünk, ahogy a kartelvédő végigkarcolja az aszfalt sarkát.
LaCa többször szorította össze a fenekét a helyzet miatt én pedig csak kacagtam rajta :)
A szakaszt sikeresen befejeztük a 3. helyen. Nem tudtuk, hogy sírjunk, vagy nevessünk rajta.blog_0_1365081521.jpg_600x228


3. majd a 4. szakaszt simán végigmentünk gond nélkül. Itt-ott keresztben, úgy hogy a Lada popsija majdnem megérintette a korlátot. A 4. szakaszt az első helyen sikerült befejezni, jó volt egy kicsit örülni.
5-6-7. szakasz már aszfalton zajlott, sikerült is az 5. szakaszon megforgatni az autót az egyik visszafordítóban, majd a 6. szakaszon orral becsúsztunk egy árokba. Szerencsére semmi lényeges alkatrész nem sérült csupán csak a lámpabúra, illetve néhány karcolást sikerült összehozni.

blog_2_1365081468.jpg_600x264

 

blog_4_1365081482.jpg_600x125

7. szakaszon simán hoztuk a legjobb időt, így nyertük a szakaszt, valamint a végére is sikerült a kategória győzelem. Sikítottunk, kiabáltunk éjjeneztünk. Sikerült ismét egy jó versenyt menni, mindenféle hiba és akadály nélkül! :)

 

Szólj hozzá

2107 Racing Lada Team ZoCi RBR Minden ami miskolc